A színjátszó körről - Keresztelő Szent János Plébánia

Színjátszó Körünk 2002-ben kezdte működését, és az első 10 évben 12 egész estés színdarabot, és 23 jelenetet, mesejátékot adott elő. Egy olyan közösségben, amelyben a "színészek" a 8-10 éves gyerekektől fiatal felnőtteken át az ötvenes nyugdíjas korosztályig képviseltetik magukat.

S mivel keresztény közösség vagyunk, az egymásra figyelés és egymás elfogadása mindennél fontosabb a számunkra.
Hálaadással tekintünk vissza az együtt töltött időkre. Hiszen Gondviselő Istenünket mindig magunk mellett érezhettük. A szereplőválasztásoktól át az aggódással várt előadásig mindig tapasztalhattuk a Szentlélek működését.


Csemegézve korábbi írásokból álljon itt néhány megszólalás, tapasztalat az Atyától, szereplőinktől, segítőinktől:

BÁTOR BIZALOMMAL:
    "Bátor bizalommal" - olvashatjuk az apostolokról, akik az üldöztetés és nehézségek ellenére is Istenbe vetett reménnyel hirdették az örömhírt, hogy Jézusban a jó végérvényesen győzött a rossz felett.
    Legtöbbször, azt hiszem, meg is állunk ezen a szinten: távoli időkre és személyekre vonatkoztatva mindezt. Pedig ma is megélhető/megélendő feladat.
A színjátszó körrel - annak vezetőivel - ez volt legmeghatározóbb élményem: felvállalni a nehézségeket bízva Isten kegyelmében. Mert nem kis bátorság kellett egy jól ismert és látványos filmet ("Misszió") színpadra vinni. Nagy merészség volt a színpadra felküldeni a sok gyereket az "Anna és a király"-ban, vagy éppen főszerepet adni nekik a "Megperzselt fa"-ban, vagy a "Tündér Lalá"-ban. Megvolt a bizonytalansága, hogy a közönség felismeri-e az "Áttörés a sötétségen" mondanivalóját, vagy éppen az először szereplőkre kulcsfigura szerepét osztani.
    "Bátor bizalommal" várni a darab kialakulását a mindenre kiterjedő aprólékos rendezői utasítások és előírások helyett. Bízni a szereplőkben, hogy a legjobbat keresik ők is, és a színdarab előadására valóban minden összeáll szinte magától.
Azért fontos szó ez a "szinte". Mert ennek hátterében ott áll az imádság is, hogy ahol az emberi megakad, az isteni lendítsen tovább. Ennek a megtapasztalása miatt nem volt és nem is lehet soha formális a próbák és előadások előtti ima:
    "Krisztusunk, áldj meg minket és a munkánkat! Szent Genesius könyörögj érettünk!"
     Sajátos helyzet a színdarabok felvétele. A darabok ismerete mellett meg kell próbálni úgy dolgozni, hogy a felvétel frissessége mégis megmaradjon. Majdnem mindegyik előadást sikerült felvenni. Csak egyetlen felvétel nem készült el: a "Misszió"-é. De mintha jel-értéke lenne ennek. Mert a misszió nem rögzíthető szalagra, DVD-re. Annak mindig élőnek, elevennek kell lennie. Olyannak, amit a mindennapokban élünk meg.
    Mert az igazi "bátor bizalom" ehhez kell: nem két órára a színpadon, hanem egy életen át. Akkor is, ha nincs taps, sőt ellenségesen nézik keresztény életünket. Akkor is, ha a másik nem partner az "élet játéká"-hoz.
És ha időnként monológnak is tűnik sok minden, a színfalak mögött rejtve, és a nézők között észrevétlenül - mégis sokan izgulnak a sikerért.
    Hiszen ez életünk nagy lehetősége, hogy felismerve A Rendező tervét, "bátor bizalommal" belesimuljunk az élet drámájába.
Albert Atya

Az első pillanattól velünk dolgoznak "Mamik".
Margit és Katóka a jelmezvarráson kívül a szövegkönyvek csiszolásán és gépelésében, a színrevitel ötleteléseinél is sok-sok segítséget adtak:
    "Úgy vállaljuk ketten a jelmezek készítését, hogy egyikünk sem tanult varrni. Ezért teljes ruhakészítésbe nem merünk belevágni. De ötletekkel lehet változtatni, meghosszabbítani, fodorral feldobni, új dísszel ellátni, gallérral, kézelővel átváltoztatni. Már mindent, tévét, színházat, filmet, divatlapot speciális szemüvegen keresztül nézünk, vagyis: hogyan tudjuk a mi amatőr varrodánkban megvalósítani."

Horváth Robi sem gondolta még pár éve, hogy a világot jelentő deszkákra is fellép majd.
    "Először szokatlan volt a színpadi szereplés, a próbák, a jelmez viselése, de a legnagyobb meglepetésemre, tőlem szokatlan módon megszerettem ezt a közösséget építő, és egyben másokat szórakoztató tevékenységet. A próbák vidám hangulata, a fellépések előtti izgalom, a sikeres előadást jutalmazó taps, mind-mind olyan élmények, amelyeket kár lett volna kihagyni az életemből. Az élő előadás varázsa kapcsolatot teremt a néző és a darab szereplői között. A színészek érzik a közönség reakcióit, és ez inspirálja őket az egész előadás alatt. Ezt persze eddig is tudtam, de a valóságban megélni, az valami csodálatos érzés.
    Egy ugyanazon darabnak minden előadása más, mondhatnám egyedi, mert mindig történik valami, és ezekhez kapcsolódnak legemlékezetesebb élményeink, amelyek legtöbbször adrenalin szintünk ugrásszerű megemelkedéséhez vezet. Ilyen például, amikor belekeveredünk a szövegbe, mondunk fűt-fát, de mégsem találunk rá a továbblépés irányára, mígnem aztán valaki mond egy helyes végszót, és mindenki megkönnyebbülésére a darab folytatódik tovább. Ezeket és az emlékezetes bakikat jóleső érzéssel idézzük fel közös összejöveteleinken és baráti beszélgetések alkalmával.
     A legfontosabb dolog azonban az, hogy a szereptanulási nehézségeken, problémákon, súrlódásokon, nézetkülönbségeken átsegít bennüneket a Szentlélek állandó jelenléte közöttünk, hiszen minden próba és előadás előtt kérjük az Ő segítségét és áldását munkánkra."

Közben kapcsolatok is alakultak,
a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattal, ill. az Üllői Szín-Játszó-Tér lelkes csapatával:

Jótékonysági előadások:
    "2009. november 21.-ére a Genesius Színjátszó Kör nemes szándékkal felajánlott egy jótékonységi színielőadást a gyermekvédelem keretei között élő, állami gondozott gyermekek javára. A felajánlás gesztusértéke, hogy felhívta a figyelmet a család szerető gondoskodását nélkülöző gyermekekre, az értük végzett munkára. Egyben rámutatott a jótékony megmozdulások fontosságára, az összefogásban rejlő erő értékére és nem utolsó sorban anyagi támogatást jelentett a gyerekek mindennapjaihoz.
    "Isten szolgálatára, a közönség szórakoztatására és a maguk örömére, saját készítésű díszletek között játszanak a színpadon..." Akkoriban ezekkel a szavakkal mutattam be szakmai környezetemben a szentiváni amatőr színészeket, és ebben a szellemben, - nagy erőkkel - toboroztunk közönséget a Bartók Béla Megyei Művelődési Központba. Az Anna és a király emlékezetes, telt házas siker volt.
       Később hagyománnyá vált, hogy a színjátszó kör Győrben tartott előadásainak bevételéből - az általunk eladott jegyek arányában - támogatta gyermekeinket. A Liliomfi, A megperzselt fa, és A vasmacska kölykei lehetővé tették, hogy a gyermekprogramokat gazdagítsuk, nyaranként tábort, játszóházat, kirándulásokat szervezzünk.
       A színészcsapat nagylelkűségét ezúton is valamennyi gyermek nevében tisztelettel és elismeréssel megköszönöm, adományuk jó célt szolgál.
Az évek alatt általunk szervezett közönség köréből egész rajongótábor alakult, a nézőtéren ugyanazok az arcok, a visszajáró műkedvelők, nevelőszülők, munkatársak egyre elégedettebbek, gyakran megemlegetik "kedvenc színészeiket", várják az újabb fellépéseket.
A jövő kezdete - egy kicsit más volt...
      Az előadásra - nem kis kockázatot vállalva - most először meghívtunk néhány olyan fiatalt is, akiknek mindennapi magatartása közelebb van a kriminalitáshoz, mint az átlagos normarendszerhez, fellazult személyiségük, gátlástalan, szélsőséges megnyilvánulásaik a tűréshatárt feszegetik. Ők azok, akiknek gyermekkora rohamléptekben elszaladt. Az élet túl korán kitépte kezükből a játékokat, a sokszor brutális bánásmód, a családból való kiszakadás, a feldolgozatlan veszteségek súlya olyan mértékű teherként nehezedik a gyermeki vállakra, hogy azt egy kívülálló sokszor el sem tudja képzelni. Ők is a mi gyerekeink, koravén emberpalánták, akik igyekeznek minél "ütősebben visszaosztani" a világnak.
    Bevallom, a színdarab alatt egyre kevésbé tartottam jó ötletnek a jelenlétüket, szorongásom csak fokozódott... Vajon mikor kapnak a színpadról egy olyan végszót, ami elindítja a kontroll nélküli reakciók egész sorát, megzavarva az előadást, megbotránkoztatva a meghívottakat. De nem történt semmi. Amikor a függöny legördült, megkockáztattam a kérdést: "Tetszett, fiúk?" Választ akkor sem, azóta sem kaptam. Csendben kimentek a nézőtérről, szó nélkül elvették a kikészített kis meghívót, és egymás tekintetét is kerülve "hazaindultak" a gyermekotthon speciális világába.
    Mire gondolok most? A nevelés mai, eszköztelen légkörében folyton folyvást keressük az átalakító erőt, az érzelmi méregtelenítés lehetőségét, kudarcok között tépelődve próbálunk mindig, mindent megfogalmazni. A jövő kezdete egy terápia kezdete volt, amely indirekt hatásával nekem azt mutatta meg, hogy a szavak néha tényleg akadályoznak bennünket abban, hogy a Szentlélek ajándékait befogadjuk. Köszönöm az élményt!"
Szarkáné Németh Ágnes (A Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója)

A Liliomfi Üllőn (2012. április 21.):
    "Ha tehetem, Győrszentivánba való hazalátogatásomat úgy időzítem, hogy a Genesius színjátszó csoport éves előadásán részt vegyek. Örömmel és szeretettel figyelem fejlődésüket, törekvéseiket. Közvetlen és állandó otthonom, Üllő kisváros művelődési házának igazgatója így értesült a csoport létezéséről. Azonnal meglátta a lehetőséget a saját közössége számára, hogy elindítson egy sorozatot műkedvelő színjátszó csoportok előadásaival. Ebben a sorozatban a Genesius volt az első, a Liliomfi című darabbal. Április 21-én került sor az előadásra, amit itt helyben nagy izgalom és szeretetteljes készülődés előzött meg. 21-e munkanapnak minősült, így napközben a város csendes volt, és az érdeklődők száma is kérdésessé vált.
    A finom ebéd után, amellyel a helybeliek kedveskedtek a vendégeknek, jelmezben körbejárták a városka központját jókedvűen, nevetgélve, tréfálkozva, fuvolázva, közhírré téve a délutáni előadást. Öt órára, a kezdésre a 90 férőhelyes teremben csak pár szék maradt üresen.  A vidám darab jó szórakozást nyújtott a közönségnek, amit az előadás végén vastapssal háláltak meg. Az igazgatónő virággal és meleg szavakkal köszönte meg az előadást és reményét fejezte ki a további kapcsolattartásra. A virágcsokrot a győrszentiváni templomba vitték, hogy a darab résztvevői és a hívek együtt örülhessenek neki. Az előadás után a művelődási ház udvarán nagy beszélgetések és ismerkedések zajlottak, és tervek születtek a folytatásra. Reméljük, hogy majd más szentiváni darabokat is láthatunk majd Üllőn."
Győrszentivánban: Tanti, Üllőn: Nagyanyó, alias: Lazáné Bucsics Mária

A Schneider család Szentivánon (2013. április 20.):
     "Április 20-án vendégünk volt az üllői Szín-Játszó-Tér. 2012-ben a Liliomfi üllői előadásával kezdődött az együttműködés. Ők a Hyppolit a lakáj című közismert darabot hozták el nekünk. Akik látták az előadásukat tanúsíthatják, hogy fergeteges lendülettel, jókedvvel, odaadással játszották el a Schneider család életének kis epizódját.
    Két évig készültek ezzel a darabbal, aminek bemutatója tavaly decemberben volt Üllőn. A szereposztásból megtudhattuk, hogy családok szerepeltek: apa-fia, férj-feleség, és nem csak a huszonévesek képviseltették korosztályukat, a kicsivel idősebbek is. Ők bizonyítják, hogy játszani jó, még akkor is, ha az ember már kinőtt a gyermekkorból. Valahol legbelül, lelkünk legmélyén gyermekek maradtunk, és ez így van jól.
    Előadás után a két színjátszó csoport még találkozott egy kis vendégség keretében. Új barátságok szövődtek és a meglévők megerősödtek. Az üllői művelődési ház igazgatónője és a darab rendezője is, Albert atyának adta ajándékukat, egy tulipánfa csemetét. Egyházközségünk vezetőségének férfi tagjai másnap nagy lelkesedéssel el is ültették a plébánia előkertjében. Egy-két év alatt, ha virágba szökken, hirdeti, hogy itt járt az üllői színjátszó csoport, aminek szívből reméljük a folytatását."
BM

Fontos számunkra, hogy gyerekek, fiatalok is játszanak velünk. Bátorodásukat, ügyesedésüket örömmel figyeljük.
Közülük Nyári Ákost kérdeztük (még 2012-ben), hogy miért áldoz annyi időt ránk:
    "2009. karácsonyán Oscar Wilde: A Boldog herceg című művének feldolgozását adtuk elő a templomban. Ezen mű alapján szeretném megmutatni annak a hatalmas ajándéknak egy kis részét, melyet a színjátszó körben eltöltött négy évem alatt kaptam.
"Az élők azt hiszik, hogy az arany boldogságot hoz rájuk." - hangzik el a darabban. Ennek az értékrendnek a cáfolatára maga a Boldog herceg ad példát, a földi dolgok értéktelenségének bemutatásával.
    Mikor a herceg megkéri a fecskét, hogy vájja ki a másik szemét is, a madárka tiltakozik. Ám erre a csendben megszólal a Boldog herceg, mintha az Isten szólna: "... tedd, ahogy parancsoltam..." - Saját maga felett mond ítéletet, megvakul, mert segíteni akar. Mint Krisztus; meghal, mert meg akar minket váltani. És mikor Péter a Getszemáni kertben meg akarja védeni, Jézus nemet mond, mert tudja, hogy halál nélkül nincs élet.
   Mi le tudunk-e mondani, nem az életünkről, hanem akár a legkisebb dologról is, mellyel embertársainkat, felebarátainkat segíthetjük, vagy örömet szerezhetünk nekik? Mi vagyunk azok, akiknek adni kell, vagy azok, akik adni akarnak? Mindenki tud segíteni, mert Istentől kaptunk talentumokat, melyeket fel tudunk használni. A kérdés az: akarjuk-e hogy kamatozzanak mínáink, vagy elássuk őket?"
Nyári Ákos
Öccse Kristóf is már több darabunkban szerepelt:
    "Nagyon szeretek előadni különböző színdarabokat, főleg akkor, amikor nagyszínpadon, szinte teltház előtt tehetjük. Nem az előadás előtti izgulás a legjobb benne, hanem az, ahogy látom az emberek arcát a színpadról, látom a reakcióikat.
    A jövő kezdete című darab számomra is egy megható történet, ami akár a mi életünkben is játszódhatna, akár mirólunk is szólhatna. Nagyon örültem a felkérésnek, hogy játsszam el Trevor szerepét. A színtársulat tagjaival már több darabban is játszottam együtt, és nagyon jó velük lenni, nem nehéz együtt játszani velük. A közösen megélt izgalom, és a végén a közös öröm, a közönség szeretete nagyon jó érzés. Fontos számunkra, - és a próbák előtt ezért is imádkozunk, - hogy játékunkkal át tudjuk adni a színdarab mondanivalóját. Szerintem előadásunkkal a szerző üzenetét sikerült átadnunk közönségünknek. Trevor üzenete, hogy mindig merjünk változtatni azon, ami rossz körülöttünk, mert tőlünk is függ a változás."
Nyári Kristóf