Gitáros énekkar - www.szentivaniplebania.hu

Tartalomhoz ugrás

Gitáros énekkar

Közösségek
    Szeretettel küldjük minden kedves érdeklődőnek ezt a hangfelvételt, mely a plébánián készült kísérletezési céllal, minden egyes ének és hangszerszólam külön került felvételre, benne a részt vevők szíve-lelke, érdemes meghallgatni:

Aki énekel, kétszeresen imádkozik – szokták mondani. 

    Albert Atya mindig is szerette volna, ha egyházközségünkben is sikerül meghonosítani a gitáros miséket. Miután látta, hogy számos zenét kedvelő fiatal él itt, és igény is lenne erre, belekezdett a szervezésbe. Össze is állt egy csapat, ami még 2007-ben egy időben rendszeresen próbált a templomban is. De a próbák hamarosan egyre ritkábbak lettek, végképp elmaradtak és a gitáros misék gondolata átmenetileg kudarcba fulladt.
    Ebbe hála Istennek sokan nem tudtak belenyugodni, akiknek hiányoztak a templomból a gitáros dalok, amiket rendszeresen hallhattunk és énekelhettünk korábban a szabadhegyi testvéreink segítségével. Kellett hozzá fél év, de végül újra felmerült a gondolat ezúttal az ifjúsági hittanon. Az akkori vezető Antali Máté volt, aki vállalta, hogy összeállítja és megtanítja az énekeket. A zenekar is kibővült furulyával, fuvolával. Csikós Éva néni is sokat segített és számos pozitív visszajelzést kapott már az akkori csapat is. A próbák ezután szépen haladtak és a gitáros misék rendszeressé váltak.
(Horváth Orsolya)

    Későbbi vezetőnk Takács Gábor lett, aki hónapról hónapra szervezi, segíti a felkészülésünket a havi első 8.30.-as szentmisére, amit így próbálunk színesebbé tenni. Az énekek által próbáljuk méginkább közvetíteni az elhangzó tanításokat. A csapatban jelenleg szinte minden korosztály és egyre több hangszer képviselteti magát. A gitár és a fuvola mellé belépett a hegedű és a cselló is.
    A rendszeres szentmisék mellett alkalmanként más kihívásokat is vállalunk. A tavalyi évben néhány másik győri egyházközség énekeseivel és zenészeivel kiegészülve Ko-opera néven keresztény könnyűzenei találkozón vettünk részt, tartottunk adventi áhítatot, énekeltünk szentségimádáson, keresztúton, esküvői éneklésre kértek bennünket.
   A visszajelzésekből úgy érezzük
, mások örömére is tesszük, amit teszünk, nekünk résztvevőknek pedig mindenképp felüdülés, lelki töltődés is minden közös összejövetel, próba és szentmise, amin énekelhetünk.
És igen, imádság is.
(Kisné Gyöngyösi Éva)

Vissza a tartalomhoz