Cirill főapát gondolatai a benedikálási szentmise végén
Pannonhalma, 2018. március 21.
„A monostor kísérlet arra, hogy a világ egy pici részét ideálisan rendezzük be.” OL
Bíboros úr, nunciatúrai ügyvivő úr, érsek és püspök urak, a testvéregyházak képviselői, prímásapát úr, apát urak, szerzetes-elöljárók, plébános urak, atyák, testvérek és nővérek!
Volt köztársasági elnök úr, miniszterelnök helyettes úr, az alkotmánybíróság elnök ura, nagykövet urak, államtitkár és helyettes államtitkár urak, országgyűlési képviselő urak, polgármester asszonyok és urak, partnereink, munkatársaink, rokonaim, egykori és mostani diákjaink, barátaink!
Minden kedves jelenlévő!
Nagyon hálás vagyok, hogy elfogadták/elfogadtátok meghívásunkat a mai napra, a rossz idő ellenére is. A hála azoknak is szól, akik a könyvtárban kivetítőn keresztül kapcsolódnak be az ünneplésbe.
„A monostor kísérlet arra, hogy a világ egy pici részét ideálisan rendezzük be.”
Nem elitista nagyképűség ez a mondat, hanem egy nemrég elhunyt, öreg szerzetes élettapasztalata, vízió a küldetésünkről!
Hiszen nagyszerű küldetésünk van nekünk, szerzeteseknek: Isten országát építhetjük,
az egyházban, a társadalomban!
De ez a küldetés nem csak a miénk, hanem minden hívő, megkeresztelt emberé, a tiétek mindannyiótoké, akik itt jelen vagytok, vagy akik online követitek ezt a liturgiát!
Hiszem, hogy a család, a munkahely, az iskola, a monostor, a püspökség, a plébánia, a minisztérium, a hivatal, a vállalat, mind-mind meghívás, lehetőség arra, hogy a világ azon pici vagy éppen nagyobb részét ahol élünk ideálisan, ideálisabban rendezzük be, az evangélium értékrendje szerint!
Sikerülhet ez egyáltalán? Van erre remény?
A neresheimi bencés apátságban elő öreg szerzetes barátom, (még kisgyermek volt 1945-ben, amikor családjával együtt Zsámbékról kitelepítették) írta nekem a napokban, és szinte most is látom, a huncut mosolyát, amivel írhatta azt a pár sort: „Cirill most, hogy apát lettél, jó ha tudod, hogy egy apát ne legyen se túl jámbor, se túl okos, se túl egészséges!”
Ó - válaszoltam neki - az én jó pannonhalmi rendtársaim ezt tudták, amikor engem választottak, mi több megtoldották még eggyel: ne ő legyen a legfiatalabb!
DE miért is? Milyen bölcsesség húzódik a humor mögött?
Azért ne legyen ő a leg-, leg-, leg-, hogy tudjon együtt érezni a testvérekkel, írja!
Hiszen a szerzetes küldetése sohasem egyszemélyes feladat!
Igen, hiszen az együttérzésben, minden tag összehangolt együttműködésében, egymást támogató, egymással összefogó egyetértésben tudunk a nagyszerű küldetésünkből megvalósítani valamit. Mi keresztények Isten országát építeni, azaz Földünkön a rablógazdálkodást és a nyomasztó környezeti terhelést kezelni; társadalmunk, az emberiség nagy konfliktusait a kibékülés felé vinni csak minden jóakaratú emberrel összefogva leszünk képesek! Nem fog sikerülni elkülönülésben, elszigetelődésben! Legyen az vallási, felekezeti, bőrszín szerinti, nemzeti, vagy bármely elkülönülés! Az összefogás fontosságát fejezik ki jelenlétükkel a testvéregyházak képviselői: nagyon köszönöm, hogy itt vagytok!
Az együttérzés Ferenc pápa központi üzenete is! Az Isten irgalmas jóságában együtt érez velünk, és ebben az elfogadó, együttérző szeretetében belül épít fel bennünket, és képessé tesz követésére, szolgálatára, Isten országa építésére!