2. Az osztozni tudás adománya
Szent Erzsébetről azt olvassuk életrajzában, hogy halála előtt úgy rendelkezett, „osszák szét a szegények között mindenét, kivéve azt az egyetlen inget, amely rajta volt.” (Marburgi Konrád) Olyan volt Erzsébet, mint amilyennek Krisztust látjuk itt a bakonybéli templom legfelső oltárképén: az Úr teljesen csupasz testét egyetlen lepel takarja csak. Ennyire hasonlóvá lett Erzsébet Krisztushoz. A Feltámadotthoz! Megosztotta, elosztotta, szétosztotta azt, ami az övé és férjéé volt, még a legszemélyesebbet is odaadta: testéről a ruhát. Ezzel azt tanítja, hogy az osztozni tudás a keresztény élet mérőeszköze. Megosztani időnket, pénzünket, tapasztalatunkat, tudásunkat, élelmünket azért, hogy a másiknak jobb legyen. Ezzel életet és jövőt adni neki. És ezzel hírt is adunk, hogy él az Isten, aki életet és jövőt ad az embernek, mert osztozik velünk emberi sorsunkban, hajszoltságunkban, szegénységünkben, hiányos ismereteinkben, éhségünben. Könnyebben megy az osztozás ma az anyagilag kiszolgáltatottakkal, a ruhátlanokkal. Nekünk, egyháznak, keresztényeknek nehezebb azokkal osztozni, akik nem azt mondják, gondolják, teszik, amit mi, nem abban az Istenben hisznek, nem azt a szexuáletikát vallják, mint mi; akiknek nem azok a bűneik, mint nekünk, és mégis rászorulnának arra, hogy mi osztozzunk velük. Bizony, Szent Erzsébet aligha válogatott volna.
Pedig amikor osztozunk, valami többletet is ajándékul adunk a másik embernek: odaadjuk neki a védettség, a jövőperspektíva, az elismerés, a tisztelet és a bizalom többletét. Valami olyasmit, amitől jobban meg tud kapaszkodni az életben, valami olyasmit, amitől egy hálózat, egy közösség részévé válik.
Kedves Mindannyian, amikor megosztjuk élelmiszerünket, pénzünket, ruhánkat a rászorulókkal, már Szent Erzsébet tetteit követjük. Már el is kezdett működni Szent Erzsébet ajándéka bennünk. És az a meghívásunk, hogy Erzsébet találékonyságával találjuk meg azokat, akikkel még osztoznunk kell.